"Jaaj úgy élvezem én a strandot ..."

Szép jó estét mindenkinek innen a medencepartról!

Ezt csak a húgom "bosszantására" írtam, aki bár viccesen, de azért szóvá tette, h nem szép dolog tőlem, h "hergelem" a népeket a bícselős képeimmel, meg egyéb status posztjaimmal, amikben hangot adok abbéli örömeimnek, amit a hétvégi szabadidős kimozdulások jelentenek a hormonháztartásomra és idegrendszeremre :)

Amúgy tényleg itt ülök a medenceparton :) Akkor határoztam el, hogy ha ma hazajövök, akkor lejövök ide, és írok egy új bejegyzést, amikor este 8-kor kiléptem az irodaház forgóajtaján a 20 fokosra hűtött irodából a kellemes 31 fokba és megcsapott az a fincsi tenger illat, aminek egyszerűűűen a rabja vagyok, amit mindig is imádtam a nyaralásaim során, és ami oly nyugtatólag hat rám, mint lázas gyermekre a langyos ülőfürdő. Rögtön elfelejtettem, hogy 12 órát lehúztam benn, hogy holnap milyen megpróbáltatások várnak, egyszerűen csak élveztem a pillanatot, mélyeket szippantottam bele a levegőbe, lemoshatatlan mosoly ült ki az arcomra és szinte ugrálva indultam neki az 5 perces gyalogútnak az irodaháztól az apartmanházamig. Ria barátnőm szokta mondani, mikor az első madárcsicsergés felzendül és ellepi a tavaszillat a várost, hogy "csajooook, én szerelmes vagyok a szerelembe", háát valami ilyesmi érzés fogott el most engem is :))) Hmmmmmm Isteni!! :)

Mindig is arról álmodoztam, hogy egyszer majd tengerparton szeretnék élni (persze nekem a horvát tengerpart is tökéletesen megfelelne:)), láttam magam, ahogy feltűrt vászonnadrágban, mezítláb sétálok a parton, néha meg-megnyaldossák a hullámok a talpamat... a kutyám lobogó fülekkel szalad felém egy bottal a szájában arra várva, hogy újra elhajítsam neki... és persze ebben az álomban mindig szerepelt egy férfi is.... :) Na háát ebből a szép idilli álomból a tengerpart és a vászonnadrág már megvan, a kutya és a férfi még "úton", de az is lehet, hogy ők majd együtt jönnek :)) Ki tudja?? Én hiszek az álmaimban, mindig is hittem, és talán épp ezért vagyok itt :)

Képzeljétek béreltem autót, és elkezdtem vezetni ebben a crazy cityben :) Egy külön blogbejegyzést megérne az a tortúra amivel sikerült "honosítanom" az otthoni jogsimat anélkül, hogy vizsgáznom kellene, de már így is többen a kint élő magyarok közül, akik olvasták a korábbi blogbejegyzéseimet óvatosságra intettek azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan írok le a helyi viszonyokról, lévén ki tudja ki olvassa (még ha magyarul is írom), és ebből az országból nagyon könnyű kikerülni, elég, ha valakinek szúrja a szemét a "stílusom", feljelent és már ülhetek is fel a következő budapesti járatra. Gondolom megértitek, hogy ezt nem nagyon szeretném reszkírozni, ezért igyekszem úgy fogalmazni, hogy az picit se legyen bántó az ideglenesen keblébe fogadó "vendéglátóim" számára :)

Szóval másfél hónap után újra vezetek, ami bevallom már nagyon hiányzott, mert imádok vezetni és lételemem a mobilitás, ami itt máshogy nem kivitelezhető, csak ha van kocsid...még ha egyenlőre csak egy bérelt autó is az, ami eszközül szolgál, de pillanatnyilag tökéletesen megfelel, amíg kitalálom, hogy milyen autót is szeretnék majd döngetni a katari utakon. Ez ugyanis egy kardinális kérdés itt - na nem az üzemanyag fogyasztás miatt, mert a Mitsubishi Lancert 33 ryalért, kb 2100 Ft-ért (!!!) tankoltam TELE - hanem inkább biztonsági szempontból, itt ugyanis minél nagyobb autót vezetsz, annál nagyobb esélyed van a "túlélésre" az utakon, ugyanis a közlekedés enyhén szólva is kaotikus, főleg a sűrűbben lakott városrészeken, illetve a forgalmasabb csomópontok környékén.
Részben azért mert az utak tele vannak indiaiakkal, sri lankaiakkal, filippínókkal, akik otthon max biciklit kormányoztak, és bár vezetni most sem nagyon tudnak, de annál határozottabban kanyarodnak ki eléd, még akkor is, ha neked van elsőbbséged, arról nem is beszélve, hogy még véletlenül sem találják el azt a sávot a kanyarodás után, amelyikből nekiindultak. És persze vannak az olyan sofőrök, akiket még a 6000 ryalos büntetés (kb 400e Ft) sem riaszt vissza attól, hogy átmenjenek a piroson, így gyakorlatilag egy szabály van, hogy nincs szabály, mindig minden eshetőségre fel kell készülni, ergó mindegy mit mutat a lámpa, bárhonnan számítani lehet rá, hogy jöhet valaki, a 3 sávos úton néha 4 autó megy egymás mellett és persze az erősebb autók ügyeskednek leszorítani a kisebbeket, akik meg már csak azért se húzódnak le, szval vicces a helyzet, de hozzá lehet hamar szokni.

Én pl hamar leszoktam arról, hogy a legbelső sávban menjek, miután fél óra alatt 3-an villogtak le a városban és nem azért mert 40-nel mentem (aki ismer tudja, hogy elég sportosan vezetek), hanem mert a belső sáv a rally matyik sávja, amúgy meg sokkal jobb is a középső sávban haladni, mert nagyon sok a 3 sávos körforgalom, és a középső sávból bármerre tudsz hamar váltani, míg a legbelsőből csak a "legbátrabbak" fordulnak ki jobbra úgy hogy 2 sávot átszabva satufékezésre kényszerítenek egy másik autóst, aki amúgy egyenesen ment volna. Szóval ezek mindennaposak itt, de ha ráérzel az város "ritmusára" (minden városnak van egy jellegzetes ritmusa, ami az ott élők vezetési stílusa határoz meg) akkor nagy baj nem lehet. Legalábbis én ebben bízom. Azért az mindenesetre érdekes, hogy itt nem opció, hogy kötsz-e cascot a kocsidra, hanem gyakorlatilag kötelező, és jobban is teszed, mert én még nem beszéltem itt olyan emberrel, akinek fél év alatt ne lett volna 1-2 kisebb-nagyobb koccanása. Legtöbbször önhibájukon kívül, de van, hogy nem tudsz elég gyorsan reagálni, és pikk-pakk megvan a baj.

Arról nem is beszélve, hogy itt nem ám 50 a maximális sebesség a városban, hanem az utak nagy részén 80 vagy 100 km-es sebességgel lehet hajtani. Viszont ezt nagyon komolyan veszik, sok lámpában kamera van elhelyezve, és bizony egyre-másra villan, ha valaki meghaladta az előírt sebességet, ami itt súlyos ezer ryalokba kerül, amit nem csekken küldenek ki, hanem amikor mész hosszabbítani a jogsidat (itt évente kell), akkor közlik veled, hogy semmi gond, csak előtte perkáld ki a kumulált büntetéseidet. Háát sokakat ért már meglepetés! Viszont annyival korrektebbek itt, hogy legalább nem a bokor mögül sunyi módon kameráznak, mint otthon, hanem minden traffipax előtt áll egy figyelmeztető tábla, ergo, ha van eszed, de legalább szemed, akkor belassítasz előtte.

Na pár szót a beachekről, ha már a bevezetőben megemlítettem, hogy kicsi húgom lelki békéjét megzavarta az általam posztolt homokos tengerparti látkép :)
Nos én eddig két úgymond kiépített beachen voltam: az egyik ezek közül a Pearl negyedben található Nikki Beach, ahova elvileg csak a Pearl-ben lakók mehetnek ki, de mivel nekem barátaim laknak ott, így velük simán bementem első alkalommal, azóta meg gyakorlatilag már egyedül is, ugyanis egy hangos "Háj, hávárjú"-val beköszönök a biztonsági őrnek, aki mire felocsúdik, és megfogalmazza magában a választ, arra én már a strandröpi pálya közepénél járok, esélyt sem adva neki, hogy megkérdezze, melyik épületben lakom. Amúgy is ha minden jól megy egy hónap múlva már én is rezidensnek számítok majd Doha egyik szívemhez legközelebb álló negyedében :) De erről majd később, meg nem is szeretném még elkiabálni :)

Szóval általában péntekenként egy fél napot itt szoktunk elheverészgetni. Mondjuk mire mi kijutunk (mert ugye csütörtökön este általában van vmi kisebb-nagyobb elhajlás), addigra a napágyakat már a korán kelő napimádók befoglalják, így nekünk marad a homokos törölközőn fetrengés, bár azért közöttünk is vannak rutinosabbak, pl. Zsuzsi meg Szabi, akik rendszeresen komplett kemping felszereléssel érkeznek,ők lábtartóval,oldalsó italtartóval felszerelt, kényelmes strandfotelekből élvezik a Westbayra néző kellemes panorámát. Közben meg-megmosolyogjuk a vízen rajoskodó egyiptomi jet-ski-s srácokat vagy a 6 személyes bérelt motorcsónakra több tucatnyian felzsúfolódó, heti egyetlen szabadnapjukat töltő ázsiai srácokat, akik bömbölő zenével vagy 4-5-ször fel alá krosszoznak a part közelében. És persze ott vannak a belőtt sérójú, kigyúrt libanoni srácok, fél arcukat takaró Ray-Ban napszemcsiben, akik befeszített tricepsz-szel csattognak végig óránként a parton, szemük sarkából méregetve a "felhozatalt", harsányan jelezve, hogy ők bizony itt vannak, és mindenre nyitottan várják, hogy melyik huszonéves pulykatojásképű ír kislány fog lelkesen a nyakukba ugrani...
Szóval nem szoktunk unatkozni a parton:))

A másik strand az Intercontinental Hotel Beach-e - ahol én is még csak tegnap voltam először - és ami éves membership kártyával (12.000 ryal = kb 760e Ft) vagy 220 ryalos (kb 14e Ft) egész napos belépővel látogatható. Ez egy full extrásan kiépített saját, homokos, pálmafás tengerparttal és egy nagy medencével, pool bárral rendelkező, csodaszép zöld füves strand (az itt nagy szó ááám - mármint a szép zöld fű), ahol a belépő magában foglalja a napágy használatát (és itt még 11-kor is van bőven szabad napágy! ), egy lila színű nagy törölközőt és fel sem kell állnod a napozóágyból, ha megszomjaznál, mert percenként elmegy előtted egy igényes egyenruhába öltözött "személyzet", aki jeges vödörben szervírozza még a másfél literes ásványvizet is egy tálka sós rágcsa kíséretében a kis asztalkádra :) Szóval itt könnyű hozzászokni a jóhoz, de ezért viszont keményen perkálni kell, ergó ezen a strandon pl a személyzeten és néhány helyi családon ill. vélhetően a környező arab országból származó két tucat emberen kívül leginkább csak westernek voltak...
Van egy nagyon igényes görög étterem is a parton (hmmmm ahol fenséges hamour-t (itt a környéken jellegzetes hal) ettünk), illetve van a sokak számára népszerű, gyors étkezde is hambi sült krumpéival stb, nincs viszont lángosos pavilon és a biciklijét tologató, kolompoló kukoricás bácsi... mindegy majd nyáron a Balcsin bepótoljuk :)

Szóval továbbra is olyan érzésem van, mintha nyaralnék, egyetlen dolog "ejt csorbát" ezen az idilli hangulaton, h vasárnaptól csütörtökig viszont il concreto kidolgozom a belemet, és ebben most semmi költői túlzás nincsen. Szval akik eddig hangot adtak irigységüknek, azoknak ezúton üzenem, hogy nem adják ingyen ezeket a "körülményeket", ezért kőkeményen megvívom a napi belső és külső harcaimat, egy furcsa kettősség van ugyanis bennem, mert egyik oldalról imádom, amit csinálok, mégis néha úgy érzem, hogy megfulladok, mert azt sem tudom mihez nyúljak, kb 10 promo terv van az asztalomon "feldolgozásra várva", közben éves price review reportot kellene hamarosan prezentálnom a TAVALYI promókról, amikor ugye még itt sem voltam, és mindezt egy olyan "segítséggel", aki fél 9-re jár dolgozni és fél 3-kor már ki is hűlt a széke, mert ő megteheti, én meg nem, hogy kedvesen marasztaljam (gondolom értitek, ha nem fejtem ki jobban, akkor is), de én még szerencsésnek mondhatom magam, mert legalább amikor benn van, akkor nem egész nap blackberry-zik, hanem azért 2 hetente kidob magából egy business case-t... Az másik kérdés, h én ugyanezen idő alatt kb 8 BC-t és vagy 2 riportot "összedobok", amellett, h naponta átlag 3 meetingem van... Szval fárasztó nnna, és ez bármennyire is úgy hangzik NEM panaszkodás, mert inkább pörgök egész nap, de érdekes agymunkát végzek, mint hogy zsibbadjon az agyam az egész napos értelmetlen munkában...

Igazából csak addig kell kihúznom, amíg sikerül még egy embert felvenni a kis csapatomba (már folyamatban, de az itt még hónapokba telhet, mire a székét is elfoglalhatja), szval addig 2,5 ember helyett tolom a szekeret, egyenlőre még nagy lelkesedéssel. Egyetlen egy mélypontom volt, 2 hete csütörtökön, amikor megfelelő információ hiányában küldtek be egy fontos meetingre úgy, h én azt gondoltam hogy nekem "A"-t kell prezentálnom, és ők meg "B"-t várták tőlem... Mindez még egyszer mondom nem az én hibámból, így lettem (félre)informálva, mindenesetre arcomba kaptam kb 20-szor a 1,5 óra alatt, hogy "bezzeg JP" (ő az ausztrál elődöm volt)... "Ő aztán így meg úgy megcsinálta ezt tavaly". Nnna akkor volt az a pillanat, h nyíljon meg alattam a föld, nyeltem az egyre nagyobb gombócokat és igyekeztem tartani magam. Ezt még csak tetézte, hogy Zsolt aznap ment haza (Mo-ra), igaz csak egy hétvégére a családjához és nnna akkor nekem is nagyon honvágyam lett hirtelen, és ha csak pár nap erejéig is, de én is magamhoz öleltem volna a szeretteimet. De aztán hál Istennek ez a hét utolsó napja volt, este BBQ barátokkal és a második Caipirinja után újra szép volt minden :))

Nem hagyhatom itt abba, gyorsan kell írnom még valamit, ami újra felviszi a hangulatot, ugyanis Gergő barátomtól (lelkes olvasóm és legfőbb kritikusom, amit ezúton is köszönök neki, ugyanis értékes kommentjeivel nagyban elősegíti a fejlődésemet és egyszer talán kis bloggerből nagy blogger lehetek Hihi :)) szval Gergő - hozzáteszem jogosan - kritizálta, hogy már másodszor fejeztem be úgy egy blogbejegyzést, hogy felvittem az olvasókat a tetőpontra (pl az iráni étterembeli kulináris élvezkedéseinkkel), majd meg sem várom míg megemésztették a sok finom falatot már ugrottam is bele a kórházas téma boncolásába.

Szval én is tanulok a hibáimból, álljon hát itt végezetül egy rövid, de annál pozitívabb végkifejletű kis szösszenet, amire már korábban is tettem némi utalást, mégpedig, hogy zokogás nélkül éltem túl az első katari fodrászkodásomat!! :) Bizony :) Tudni kell, hogy ez az a dolog, amitől szinte a legjobban féltem, mielőtt kijöttem, egészen pontosan, hogy itt kinn majd nehéz lesz jó fodrászt találnom, aki szépen befesti a hajam (a szőkét ugyanis szakavatatlan kezeknek nagyon könnyű rózsaszínre vagy narancssárgára festenie), ráadásul csupa rosszat hallottam elöljáróban, hogy a filippínó kislányok nem nagyon festenek hajat, és a vágási technikát sem Amerikában tanulták, nekem meg ugye havonta kell festeni és vágni is a szőke, rövid hajamat, szval nem kicsi parában voltam, hogy 3 hét alatt találjak vkit, akinek be merek ülni az ecsete és ollója alá.
Háát találtam egy American Glow Salon nevű helyet, ahol a hely nevével ellentétben egy fiatalka dél-koreai lány úgy levágta a hajamat, hogy állítom jobb lett, mint amikor otthon egyik-másik mesterfodrász vágta, nem beszélve arról, h pikk-pakk be tudom magamnak szárítani, és 3 napig olyan, mintha most jöttem volna a fodrásztól :) Szóval boldogság van!! :))

Háát mit tudok mondani: élvezzétek a 4 napos hosszú hétvégét, én lassan nyugovóra térek, mert mint ahogy ma is, holnap és holnapután is dolgozok..
"Éljen május elseje, énekszó és dal köszöntse..."

Igyatok sok sört és egyetek sok virslit helyettem is a Tabánban! :)

Csóóóóók

A végletek országa, azaz ne lepődj meg semmin, de annak az ellenkezőjén se!

Háát újra itt! :)

Sokan számítottak rá, és várták, hogy ígéretemhez híven tegnap folytatom az előző este félbehagyott élménybeszámolót, amit szánom-bánom, de nem sikerült teljesítenem, ugyanis kedves kollégám és jó barátom, Zsolt névnapja volt tegnap (ezúton kívánok minden kedves Zsolt ismerősömnek utólag is Nagyon Boldog Névnapot) és napközben elhívott párunkat egy iraki étterembe vacsorázni :)

Előre jelzem, hogy aki nagyon éhes, és üres a hűtője otthon, az vagy ugorjon egy bekezdést, vagy rendeljen gyorsan egy pizzát és csak utána folytassa az olvasást, mert bizony ki fogom vesézni a tegnap esti kulináris kalandtúrámat. :)

Gáborék fedezték fel nemrég ezt a hangulatos, arab stílusban, eredeti iraki tárgyakkal, fotókkal, drapériákkal díszített, színes üveglámpákkal szolídan megvilágított, barátságos kis helyet a Souq főutcáján és háát nagyon nem csalódtunk a választásukban! Mind a kiszolgálást, mind az ételek minőségét és mennyiségét illetően maximálisan pozítivan tudok nyilatkozni. Mivel, hogy az étlapon minden szinte ékes arab nyelven volt írva, és csak max annyi volt odabiggyesztve mellé angolul, hogy épp csirke-e vagy marha, netán hal, ezért azt a megoldást választottuk, hogy kérünk valami vegyes tálat hatunknak (5 felnőtt plussz egy cserfes, 3 éves kis angyalka, Gáborék kislánya, Katica), pakolják meg minden földi jóval, mi helyi specialitás, aztán abból nagy baj nem lehet :))

Háát kikerekedett a szemünk rendesen, mikor a 3 pincér feltálalta nekünk az 5 tálat csurig megpakolva: hoztak 2 nagy tál előételt, mindkét tálon 4 féle kis kence-ficével (alap ugye a humusz, a padlizsánkrém, volt vmi fehér joghurtos krém, vmi citromsárga szmötyivel meglocsolva, volt céklás krém, és 3 féle saláta, az egyik 3 színű olívabogyóból készült, a másik vegyes sali, a harmadik meg a korábban már általam favorizált Taboule (petrezselyem, paradicsom, lilahagyma, citromlé, olivaolaj illetve"burghol" - amiről továbbra sincs halvány sejtésem sem, hogy mi a fene lehet, mindenesetre nagyon kis karakteres ízt ad a látványra sem utolsó salátának), aztán érkezett egy nagy, kerek tányér tele hatalmas, friss, ropogós pitával (nem az a puha szivacsszerű, amit otthon a gyroshoz adnak), és 2 hatalmas tál tele grillezett húsokkal (csirke, marha - itt ugye a disznó tabu), volt rajta máj és egy érdekes lapos, valami darált húsból készült lepényke - hozzáteszem az volt az egyik kedvencem, aztán sült paradicsom, sült hagyma, krumpli és alattuk még 1-1 pita, ami finoman felszívta a húsokból kicsepegő fűszeres szaftot.

Mit ne mondjak hangosan nyögdécselve falatozgattunk mindannyian, a srácok a végén - bár már a fülükön vettek levegőt - becsületből azért lepusztították az utolsó falatokat is a tálról, nem gondolva arra, hogy itt még nem ért véget a történet, ugyanis pincérünk már ott állt vigyázzba a hátuk mögött, arra várva mikor szedheti le a tálakat és szervírozhatja fel a desszertet, amit nem is emlékszem, h egyáltalán kértünk volna-e, de ha már lelkesen hozta, háát nézzük meg.
Annyit áradoztam már, úgyhogy most kicsit kritikusabb leszek...nos a desszert egy teljesen átlagos, mezei vaníliapuding volt, igen, ahogy mondom, de olyannyira puritán, hogy még egy eperszem sem volt a tetején, vagy bármi egyéb.
Pincérünk látván arcunkon a csalódottság rejthetetlen nyomait, azonnal beszaladt a konyhába, és kilibbent 2 teli tányér apró fánkkal. Na akkor már konkrétan kezdtünk rosszul lenni, én kínomban vállalhatatlanul hangosan felnyerítettem, de azért bennünk volt persze a magyar virtus: nehogy mááá ne kóstoljuk meg az iraki konyhalányok szorgos kezeivel gyúrt apró gombóckákat, amire valami barna, a lekvárnál hígabb öntet volt cikk-cakk-ban rálöttyintve. Nekem elsőre a juharszirup jutott eszembe, de szerintem nem az volt, csak színben hasonlított rá.
Azért ez a 2 tál fánk már rajtunk is kifogott, de hogy mindezt lefojtsuk, kisbarátunk hozott még egy nagy kancsó arab teát is nekünk, hátha félbehagytuk otthon a kedvenc könyvünket és nem szeretnénk addig elaludni míg ki nem olvassuk a még hátralévő 250 oldalt, ugyanis ezek baromi erős teák, ráadásul már eleve úgy szervírozzák a pici pohárkákat, hogy ott figyel az alján min 2 kanál cukor, amire emberünk ott kinn az asztalnál önti rá az amúgy isteni finom illatú, piroskás színű főzetet. Lehelnek annyira bejött a tea, hogy rögtön venni is akart belőle, amit a fiúcska értetlen arccal fogadott, nem teljesen tudta mire vélni, valamit olyasmit motyogott, hogy de hát ilyet mindenhol lehet kapni... Szóval ez a deal nem jött létre, mellesleg én nem bírtam egy kortynál többet inni belőle, mert olyan édes volt, mint az a lötty, amit cukorterheléses vizsgálat előtt itatnak veled az sztk-ban... Grrrrrrrrrrrrrr...
Én minden teát cukor nélkül, üresen iszok, és sztem ez is irtó finom lenne csak úgy magában, de ezt majd csak legközelebb fogom tudni kipróbálni, akkor már résen leszek, és kiborítom a cukrot még mielőtt felöntenék nekem... :)

Hihetetlen, hogy semmit nem tudok röviden leírni, már egy órája körmölök, és még csak egy témát merítettem ki, pedig annyi van...

Na jó, jöjjön a kórházas sztori, mert azt már beígértem.
Ez még bő másfél hete történt, amikor is kaptam egy emailt az immigration office-tól (ők a Qtelen belül egy osztály, akik minden külföldi dolgozó letelepedésével kapcsolatos ügyeit intézik), hogy másnap reggel 8.30-ra jelenjek meg a 19. emeleten, keressem Elfatih-t, aki majd elvisz engem a Government Hospitalba (kormányzati kórház) orvosi vizsgálatra, amin minden egyes embernek, aki Katarban szeretne munkát vállalni vagy akár csak 1 hónapnál tovább itt tartózkodni, kötelező átesnie.
/Azt még korábban hallottam, h itt a vérvizsgálaton nem azt nézik, hogy megfelelő-e a vércukorszinted, vagy helyén van-e a hormonháztartásod, hanem hogy nem hozol-e be az országba hepatitist, aids-et, vagy egyéb fertőző betegséget. Fő az elővigyázatosság - és milyen igazuk van!!/
Jól van, hát menjünk!

Szudáni származású kollégám útközben már próbált azért puhítani (ha nem is nyereg alatt), hogy arra készüljek ám fel, hogy ez a kórház messze alulmarad az általam minden bizonnyal megszokott európai nívótól (látszik, hogy nem járt még Magyarországon:)), ezen majd ne lepődjek meg, mert hogy ez nem privát kórház, hanem állami, de hogy minden ilyen letelepedési engedélyhez szükséges vizsgálatot itt csinálnak, ezt "túl kell élni", de ne izguljak amúgy is pikk-pakk túl leszek rajta, csak egy vérvétel, egy X-ray (nálunk a tüdőszűrésnek fele meg) és ennyi...

Az első döbbenet akkor ért (és akkor ebből a rafkósabbak már sejthetik, hogy nem az utolsó), amikor megálltunk az épület előtt, és megláttam azt a rengeteg - most megpróbálom nagyon disztingváltan kifejezni magam, hogy egyik nemzet ifjait se sértsem (nagyon) meg vele - háát egy közepesebb indiai városka lakósságának megfelelő, bronzosan napbarnított, a szappan & víz kombójának az emberi test higiéniájára való jótékony hatását csak hírből ismerő, ámde ezzel mit sem foglalkozó, szaporábbnál, szaporább nemzetek prototípusait, nnna akkor egy pillanatra megszeppentem, kerestem a gyors-zár gombot a kocsi ajtaján és segítségkérő ártatlan kutyaszemekkel néztem Elfatih-ra, hogy ugye nem akar koloncnak kivetni engem ide a dzsungel sűrűjébe... Ő próbált nyugtatni, hogy ne izguljak, van külön női bejárat, és amúgy is ott alig vannak, mert a legtöbb "kék inges" (így hívják itt a "munkásosztály" legalsó rétegét, akiknek nagy része építkezéseken dolgozik) az férfi, úgyhogy én csak menjek be szépen (ő természetesen nem jöhet be, mert ugye férfi...), de majd ott lesznek benn olyan nők, akiknek az a dolguk, h elirányítsanak... jaaaa de most jut eszébe, hogy azok nem nagyon beszélnek angolul - mondom az frankó - de ha nagy gáz van, itt a száma csörögjek rá, és akkor majd megpróbál vmit az üvegkalitka másik oldaláról intézkedni...
Háát ez jól indul, gondoltam, egy jóóóóó nagy levegőt beszippantottam még gyorsan, aztán beléptem... amúgy azt mondják, hogy pár perc alatt hozzászokik az orrod a büdöshöz...Háát mindig tudtam, hogy nem vagyok egy átlagos csaj (vagy csak reméltem?? na mindegy is) az én orrom nem hajlandó hozzászokni a büdöshöz, olyannyira ellenáll, hogy konkrétan öklendezni tudok az ápolatlanság emígy kinyilvánuló jeleitől.

Háát a következő meglepetés benn fogadott, kiderült ugyanis, hogy aznapra csak egy "fehér jegyet" osztottak ki!! A korábban már említett "segítők" elég határozott és ellentmondást nem tűrő katonás hangnemben leültettek az utolsó sorba, h ott várjak. Amúgy olyan "kevesen" voltak a női részlegen, hogy 3-szor 6 sorba kb 100 embert zsúfoltak be, úgy, hogy 1 sorba a szűkös 4 helyre kb 6-7 kis liliputi lett beszorongatva, plussz én :))) Utoljára Guatemalában éreztem így magam a csirkebuszon, csak akkor nem kosztümszoknyácskában ültem összeszorított lábakkal...de sebaj, mert mantráztam magamban, hogy türelem Viki, már csak 99-en vannak előtted, már csak 98... Jaa, hogy közben eltelt negyed óra? Ugyan már! Szerintem 3 rubik kockát előbb kiraktam volna (pedig még egyet sem sikerült soha), mint hogy megfejtsem, hogy milyen logika szerint hívják be az embereket, mert hogy nem padba szorítási sorrendben, az tuti, úgyhogy kb 20 percig bírtam, amikor is telefonos segítséget kértem Elfatih-tól, mondtam neki, hogy szeretném rögtön elhasználni a "felezést" is, akkor legalább du 4-re talán végzek, de még jobb lenne, ha sürgősen kerítene valakit, aki kiemel innen a sorból, különben ő sem megy haza ma a családjához... És lááám csodák márpedig léteznek, nyílik egy ajtó, megjelenik egy mosolygós hölgyike és hangosan megkérdezi, ki az, aki a Qtelnél dolgozik :)) Padostul pattantam fel (mert hogy addigra már belegyógyultam a szakadt műbőr ülésbe), és mit ad Isten 2 perc alatt túl voltam a regisztráción, ugyanis ez a sor még csak arra várt, h bekerüljön a rendszerbe. Hiába mindenkinek munkát kell adni :) Húsba maró érzés volt a sok szúró tekintet a hátam mögött, de nyomban tovább is robogtam a megmentőmmel onnan, hátha hamar el is felejtik azt is hogy ott voltam... meg én is:)

De ne gondoljátok, hogy így volt. Ahogy jött a fekete angyal, úgy tovább is libbent, miután megmutatta, hogy melyik sorba álljak be vérvételre. Gondolom az ő "jogosítványa" csak a regisztrációs területre szólt, úgyhogy minden kezdődött elölről, csak annyi különbséggel, hogy itt most a változatosság kedvéért hosszú tömött sorokban ácsorogva várakoztunk... és csak várakoztunk... és csak úgy peregtek a percek, mire végre megnyitottak még 2 sort, pont addigra amikor már kezdtem volna megint a telefonom után nyúlni, de hál Istennek utána felgyorsultak az események, így vidáman "szaladtam tovább" a felsőtest röntgenre.

Leírhatatlan gyerekek az a kórház, komolyan mondom, hogy döbbenetes ez az hely számomra, tényleg a végletek országa, egyik oldalon a pompa, ragyogás, csillogás, olyan autók, amilyeneket életemben nem láttam még, a másik oldalon meg így kell kinéznie egy állami kórháznak? Furi mindenesetre, de menjünk tovább...

A következő megmérettetés a röntgen volt, ahol azzal a furcsa és számomra szokatlan helyzettel találkoztam, hogy itt nem meztelen felsőtesttel végzik a tüdőszűrést, hanem mindenkinek a kezébe nyomtak egy kis köténykét (egy másodperc tört részéig átfutott az agyamon, hogy vajon csak aznap hány emberen volt már ez vajon rajta, mielőtt nekem adták, de aztán jobbnak láttam gyorsan elhessegetni ezt a kósza gondolatot, mert egyebet úgysem tehettem). Szóval megkaptuk a kis köténykét, majd betessékeltek minket egyesével egy-egy - kívülről próbafülkének tűnő - kis lukba, ahol se szék, se semmi, felülről meg kellett szabadulni a ruhadarabjainktól, rávenni a köténykét, majd a ruháinkkal a kezünkben újabb tömött sorban várakoztunk, hogy beengedtessünk a röntgenszobába. Már vagy 10 perce ott állhattam, mire az egyik ilyen "segítő" oda jött hozzám, és közölte velem, h fordítva vettem fel a köpenykét, így nem mehetek be, úgyhogy menjek vissza a fülkébe és fordítsam meg magamon. Mondjuk elég furin is éreztem magam benne, volt ugyan néhány kötője itt-ott, de valahogy nem sikerült őket úgy összepárosítanom, hogy egy-két helyen ne libbenjen ki nőies bájam :) Mondtam neki, nem gond, engem nem zavar, nem vagyok szégyenlős, de ez őt nem hatotta meg, addig-addig bökdösött, míg vissza nem kellett mennem. Na de engem sem kell félteni, nem álltam vissza a sor végére miután kijöttem, hanem szépen beálltam a korábban előttem várakozó hölgyike mögé, fittyet hányva arra, hogy mögöttem ékes fillipíno nyelven egyesek nemtetszésüknek adnak hangot...

Nemsokára nyílt az ajtó, és kb 10 embert betereltek egyszerre. Na, mondom, csoportos röntgenen sem vettem még részt, egyszer ezt is ki kell próbálni. Annyira komikus volt a látvány, ahogy azokban az elnyűtt, szedett-vedett kis köténykékben ácsorogtunk ott libasorban, hogy igyekeztem a gondolataimat egészen máshova terelni, hogy ne törjek ki hangos röhögésben. Arról nem is beszélve, hogy azért a röntgen nem veszélytelen mutatvány, és bár volt egy kis üvegfal, ami mögé kellett állni, de akkor is fura volt, hogy aki tizedikként került be, az egyrészt még bőven az üvegfalon kívül volt, másrészt végig kellett néznie, ahogy a másik 9-et átvilágítják.
Én hál Istennek a harmadik voltam a sorban, így legalább a sugaraktól biztonságos távolságban vártam ki a soromat.

Háát mint akit nyílpuskából lőttek ki, úgy repültem a bejárati ajtó felé, mikor végre megszabadulhattam ettől a sokat látott és még többet megélt köpenykétől, meg az egész helytől...

Szóval vannak ilyen érdekességek, amiket nem is gondolna az ember, mert amúgy meg ezen kívül minden kórház 6 csillagos, tele európai, kanadai stb orvosokkal, hiperszuper gépekkel, berendezésekkel stb, és ráadásul a cégtől egy olyan egészségbiztosítási aranykártyát kapunk (a csomag részeként), h bármelyik kórház ajtaja kinyílik, ha bármi bajunk van, de nemcsak itt, hanem az egész világon...

De ettől (is) izgalmas a kintlétem, meg még sok minden mástól, amikről majd alkalomadtán mesélek, mert már megint elmúlt éjfél, és holnap munkanap, még ha az utolsó is a héten... aztán este Beach Party az Intercontinentalban!!! :)))
Na arról majd legközelebb írok!!

Csóóóóóóóóók

A szőke Nő újra száguld :)))

Szalem Alejkum! :)

Ismét eltelt 10 mozgalmas nap, elmúlt egy Húsvét úgy, hogy nem érezhettem a házi füstölt sonka, a nagymama kalácsa, valamint a bolti üveges tejszínes torma és a frissen reszelt társának keveredéséből létrejövő ízorgiát a számban, ahogy apukám húsvéti sonkalevesét is nélkülözni kényszerültem, és kimaradt a tojásfestés izgalma is, de sebaj, voltak helyette - ha ezeket 100%-ban pótolni nem is tudó- de mindenképpen érdekes, testileg-szellemileg feltöltő, kikapcsoló, lazulós programjaim az elmúlt napokban.

Oly mértékben beindult a szocializálódásom, hogy gyakorlatilag a múlt héten egy napot kivéve minden nap mentem valahova, volt valami programom ( mozizás, kiülős/beülős dumcsizós, vacsizós esték, beach party, strandröpi, miegymás) majdnem minden este más társasággal, és úgy tűnik ez a folyamat a héten sem látszik megszakadni :)

El kell mesélnem a tegnap estét, mert ilyen még nem nagyon fordult elő velem...
Megbeszéltük egy páran magyarok, hogy összejövünk este a Sky View Bar nevű helyen, ami az 5 csillagos La Cigale Hotel x-edik emeletén található nyitott tetőterasz, és ami arról kapta a nevét, hogy gyakorlatilag a csillagos égbolt alatt, a város felett, kényelmes puffokon, kipárnázott bambuszfotelekből, koktélt hörpikézve csodálhatod az eléd táruló 180 fokos panorámát, amit egyszerűen nem lehet szavakkal leírni, annyira gyönyörű, szól a jó kis zene, sok vidám ember... háát régen éreztem már magam ilyen jól :)

Eldumcsizgattunk egy 2-2.5 órát, majd megbeszéltük, hogy iszunk még egy koktélt, aztán irány a néhány emelettel lejjebb lévő, a dohai éjszakai élet egyik meghatározó helyeként nyilvántartott Seven nevű szórakozóhely, amiről azt kell tudni, hogy csak éves tagsági kártyával mehetsz be, aminek 150 QR az ára (kb 10e Ft), azt pedig a QID-dal (gyakorlatilag ez a kártya itt személyi igazolványként funkcionál az életvitelszerűen itt élő külföldieknek), vagy pedig útlevéllel válthatod ki. Nos nekem tegnap este még nem volt QID kártyám, és az útlevelemet is bevonta az Immigration office arra az időre míg megcsinálják a QID-mat, úgyhogy csak az útlevelem másolata volt nálam, h igazolni tudjam magam, de a többiek megnyugtattak, h nem lesz semmi gond, ezzel ugyanúgy beengednek... Háát persze, hogy nem így történt!! :)

Leérünk a hetedik emeletre (hoppácska, lehet, h innen kapta a szórakozóhely a nevét??!! :), kiszállunk a liftből, egészen pontosan csak próbáltunk volna, mert úgy tele volt az előtér, hogy gyakorlatilag ki kellett préselnünk magunkat a liftből. Először azt hittem, h az USA kosár válogatottja itt szállt meg a hotelben és feljöttek a srácok egy kicsit pörögni, mert vagy 20 egyenként "kétméterhúszonötcentis" fekete fiúcska toporgott az ajtóban, majd inkább az az érzés fogott el, hogy Eddie Murphy következő filmjének valamelyik gettójelenetéhez tartanak castingot, annyi rosszarcú bevándorló ácsorgott a folyosón annak reményében, hogy meg tudnak fűzni néhány fehér lányt, h bemehessenek velük a szórakozóhelyre, nekik ugyanis tilos a bemenetel, kivéve ha fehér nővel vannak. Mikor még csak 3-an voltunk lányok minket is leszólított pár pernahajder a földszinten, de masszívan ellenálltunk :)

A többieknek rajtam kívül már volt tagságija, de voltak olyan drágák, h beálltak velem a rövidnek nem mondható, ámde csak lassan fogyni akaró sorba, és fűtöttek, h milyen klassz lesz benn, meg majd ezt ne csináljam, meg arra figyeljek hogy... Na közbe sorra kerültem, és a kedves, mosolygós hölgy arca komorrá vált mikor látta, hogy csak másolatom van az útlevelemről, ráadásul az az oldal nem lett lefénymásolva, ahol bepecsételték a reptéren, h én bizony beléptem az országba, ugyanis az nem elég valós bizonyíték, hogy teljes valómmal ott állok előttük, mert bizony elképzelhető, hogy Irán felől úszva közelítettem meg az öblöt... Na bárhogy is bizonygattam, hogy h márpedig őszinték és tiszták a szándékaim, és kisdobos becsszó, hogy a hivatalos úton-módon kerültem ebbe a paradicsomi országba, a hölgyike csak nem akart beengedni, úgyhogy életemben először fordult elő velem (és merem remélni, h utoljára), hogy a vidám kis társaságomat a hátam mögött hagyva, nekik további jó szórakozást kívánva lógó orral hazakullogtam, egészen pontosan le a földszintig, az első taxiig... aztán a másodikig...és végül a harmadikba ültem be, ugyanis mint kiderült az első- ahogy a második taxis is - pár napja érkezett az országba vélhetően Srí Lanka egyik sűrűn lakott, ámde infrastruktúrával kevésbé ellátott falujának legmélyéről, és miután mondtam, hogy a Westbay-be szeretnék menni (A Westbay az egyik legismertebb, legfelkapottabb negyed Dohában mondjuk a Pearl után, és az, hogy ide szerettem volna vitetni magam az kb olyan, mintha Szombathelyen beülnék egy taxiba, és mondjuk azt mondanám a sofőrnek, h a Fő térre szeretnék menni) nna hát emberünk nagy boci szemekkel nézett rám, és azzal a 15 szóval, amit beszélt angolul azt próbálta kifejezni, hogy halvány lila ibolyája sincsen hogy az merre van. Mondtam remek barátom, akkor nem én leszek az, aki városnéző körútra megy veled több száz ryalért, úgyhogy addig mentem, míg valakinek értelem nem csillant a szemében a Westbay szó hallatán.

A harmadik fiatalember sem volt annyira meggyőző, de miután mondtam neki, hogy a City Center közelében lakom (az a már korábban említett bevásárlókozpont, ami 2 perc gyalogútra van a lakásomtól), nna akkor mintha egy pillanatra fényt kapott volna, széles mosolyra nyitotta cserepes száját (na ezt nem kellett volna), úgyhogy ez volt annyira reményt keltő, hogy bepattanjak a hátsó ülésre, és végre elinduljak haza, aminek ráadásul már igencsak eljött az ideje, mert már hajnali fél 2 felé járt az idő, én meg 8-ra mentem ma is dolgozni (mert háát hiába is maradtam volna itthon ma várni a locsolókat :))) úgyhogy nem is baj, h nem engedtek be a Sevenbe, így legalább a 4.5 órai alvással valahogy túléltem a mai napot is :)

Nemhogy túléltem, de tele voltam energiával, amit nem tudom minek köszönhetek, talán a tegnap esti remek társaság, megfűszerezve a hangulatos helyszínnel, esetleg a Qtel irodaház vmi furcsa energiamező felett épült, mindenesetre helyből igent mondtam a ma esti meghívásnak, így este 8-kor vacsi és egyebek a Souq-ban. A Souq Waqif egy nagyon hangulatos sikátoros kis hely, ahova anno a beduinok behoztál a juh-kecske-gyapjú termékeiket, azokkal kereskedni. Azóta sokat fejlődött, de megőrizte autentikus jellegét, és a sok kisebb kávézó, lampionokkal díszített gerenda tetejű éttermek, kis boltok, utcai árusok mellett továbbra is az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező piac Dohában, ahol hatalmas zsákokban árulnak friss, illatos fűszereket (mint kömény, görögszéna, kurkuma), de ugyanitt kapható katari nemzeti ruha, beleértve a szépen hímzett női fejfedőket (bukhnoq), árulnak parfűmöket (a "krasznaja moszkva" a fasorban sincs ezekhez az émelyítően fűszeres, édes pacsulikhoz képest) és egyéb helyi jellegzetességgel bíró ajándék- és használati tárgyakat, ergo ez egy arab bazár.

Na a mai estémet ezen a hangulatos kis helyen fogom tölteni, talán shishazunk is egyet, majd elválik. :)

Most búcsúzom is, viszont ígérem, hogy holnap folytatom, mert nem meséltem még az első helyi egészségügyi intézményben átélt élményemről, az ujjlenyomat vizsgálatról, hogy hogyan aludtam el nem kicsit az egyik nap, milyen volt az első, sivatagban töltött éjszakám, hogy túl vagyok az első "fodrászkodáson", és nem kaptam sírógörcsöt utána...és még sok minden másról.

Szóval tartsatok velem holnap is! :)

Addig is "teszbáh alá khér"!! :))

Ui: mondanom sem kell ma délelőtt megjött a QID-m és visszakaptam az útlevelemet :)))

A türelem rózsát terem, még itt a sivatag közepén is, avagy minden jó, ha a vége jó...na de hol van még a vége?? :)

Hát újra itt! :)

Azt sem tudom hol kezdjem, mert annyi-de-annyi mindent történt itt körülöttem azalatt a másfél hét alatt, mióta utoljára hírt adtam magamról ezen a fórumon, hogy csak nnna :)

Talán kezdem a lakás kérdésnél, mert legutóbb ez volt az egyik hot téma. Nos kb másfél hét után hétfőn reggel elhagyhattam vééégre a Mövenpick-et, és birtokba vehettem a korábban beígért apartmant a Beverly Hills Towerben. Hááát mit mondjak, a lakás egyszerűen gyönyörű, hatalmas nagy, konkrétan körbe tudom kergetni magam benne, egy kb 35-40 m2-eres nappali + étkező, egy minden igényt (de az enyémet mindenképpen) kielégítő nagy konyha, egy vendég WC zuhannyal, ez kb a "social" része, majd egy hosszabb folyosón lehet eljutni a két lakrészhez. Azért írom, hogy lakrész, mert nem szimplán két hálószobáról van szó, ugyanis mindkét szobához tartozik egy saját fürdőszoba, illetve egy-egy gardróbszoba is :) Jjja és majdnem elfelejtettem van még egy mosókonyha is, egy (kosaras) férfiember nagyságú mosó-szárító géppel.
A lakás tehát első osztályúúúú, szépen berendezett, hangulatos, "szerelem az első látásra", de sajnos fülem is van nem csak szemem... és akkor most jön az, hogy DE, mert háááát nehogymáááá ne legyen DE :)

A "DE" konkrétan kb 60 kültéri légkondi turbinában testesül meg (elnézést, ha van gépészmérnök az olvasóközönségben, lehet, h tök nagy hülyeséget írtam, nekem annak tűnnek), amik il concreto az ablakom alatt fület és idegrendszert nem kímélve zakatolnak éjjel-nappal, sőt éjjel még mintha hangosabban szólnának, de lehet, h csak a város halkul le annyira, h nagyobb lesz a kontraszt, mindenesetre első hallásra nálam megütötte az "extremely noisy" kategóriát, és sikítva szaladtam a "facility managerhez", h gyorsan csináljon vmit, mert én itt egyetlen éjszakát sem tudok aludni.

A drága jó ember - aki mellesleg pakisztáni születésű, de kb 30 éve Qatarban élő hihetetlen lelkiismeretes, jófej emberke - és amúgy rengeteg segített már és segít a mai napig is egy csomó mindenben - szval azonnal megfordult az autójával a város másik végéből és elkezdte végigjárni a környező tornyokat, hogy találjon nekem vmi másik alternatívát... Aznap este sikertelen volt a körút, nem talált szabad apartmant, ami megütne vmi hasonló szintet, így nagy duzzogva és mindkét fülembe füldugót nyomva (úgy egyébként egyáltalán nem hallani a zúgást) szépen elaludtam.
Másnap munka után már én is vele mentem, mondván jobb, mint ha otthon ülnék a zakatoló lakásban, meg hátha ketten együtt majd sikeresebbek leszünk, de sajna nem. Gyerekek, ez döbbenetes. Itt van kb 25-30 db min 30 emeletes, egyenként kb 300-400 lakásból álló toronyház, és MIND TELE VAN!!! De úgy, h itt ezen a környéken a bérleti díja egy ekkora lakásnak 14.000-18.000 QR (na most kapaszkodjon meg mindenki: az annyi, mint 910.000 -1.170.000 Ft / hó!!!!!) Na jóóó, senki nem mondta, h a Westbay-en kell lakni, de ez 5 perc sétára van a cégtől, egyenlőre még nincs autóm, szval sok választási lehetőségem nincsen, ráadásul az első 3 hónapot a cég fizeti, úgyhogy nem szívesen mennék el máshova...

Na egy szónak is száz a vége, ahogy teltek a napok, úgy kezdtem megszokni ezt a zúgást, most már szinte észre sem veszem, ráadásul, ha itthon vagyok - ami most már amúgy egyre ritkábban van - akkor is megy vmi zene (vagy ritkábban a TV) háttérzajnak, éjjel meg ott vannak a saját füleimre kiöntött jó kis szilikon füldugóim, amik már annyi hasonlóan kellemetlen helyzetből mentettek meg... Szval maradok!!! Maradok, mert megszerettem ezt a "kis" lakást, kipakoltam a cuccaimat a bőröndökből a gardróbba, kezdem belakni, szuper, h reggel ripszi-ropszi átsétálok a cégbe, hogy közel van a City Center stb...
Az élet csupa kompromisszum, nem igaz? És ha hiszitek ha nem, mióta meghoztam ezt a döntést hirtelen szép lett a világ!! :) Azóta minden más téren is jelentős előremozdulás történt,és napról-napra érezhető a hangulatomon, h kezdem magam "itthon" érezni :) Kezdem elfogadni, megszokni, mitöbb MEGSZERETNI ezt a várost úgy mindennel együtt :)

Mert amúgy meg egy szuper kis hely, tényleg olyan, mintha nyaralnék, csak éppen napközben dolgozok kicsit! :) De azt is annnyira élvezem!! Nem tudom mikor hagyta el ilyen utoljára az én számat, de ebbe most ne is menjünk bele. A lényeg, hogy most a helyemen vagyok, nagyon is... azt érzem! :) Vidáman megyek be minden reggel dolgozni, azt sem tudom hova nyúljak először annyi teendő van, de teljesen lázba hoz, minden nap valami új ötlet pattan ki a fejemből, a főnököm is hulla jó fej, tök laza, jó humorú fickó, minden ötletemre széles mosoly hagyja el a száját, és egy feltartott hüvelykujjal jelzi, hogy ez az!!! Meg excellent! És egyéb lelkesítő csatakiáltások. :)

A Teaboy időközben már megtanulta, hogy én sok tejjel, cukor nélkül szeretem a kávét, mint ahogy azt is megfigyelte, h a napnak melyik részében iszok, így kérés nélkül hozza szinte percre pontosan minden nap. De valamelyik nap az is előfordult, hogy egy teli tálca mini muffinnal jelent meg, és mindenkit végigkínált. Szval el vagyunk látva rendesen :) Egy szavam nem lehet a munkahelyemre (eddig), és remélem ez így is marad :)

A másik nagy előrelépés a "szocializálódás" terén történt, ugyanis néhány, a szállodában egyedül eltöltött este után kezdtem azt érezni, hogy vagy nagyon gyorsan találok magamnak "új" barátokat, társaságot kimozdulós programokhoz, vagy be fogok csavarodni, de nem kicsit. Azon nyomban felpattantam a netre egy óra leforgása alatt két expat közösséget is találtam, akikkel rögtön felvettem a kapcsolatot. /Azoknak akik előtt esetleg nem ismert az expat szó jelentése csak 1 mondat erejéig kitérnék rá. Az expat = expatriate röviditett formája, a wikipedia szerinti meghatározása: "olyan képzett szakemberek, akik időszakosan vagy véglegesen külföldön vállalnak munkát"./

Kiderült, h az egyik - többnyire angol, ausztrál, amerikai, francia, egyiptomi és néhány ázsiai nemzet ifjait tömörítő - expat csoport nagyon is aktív, profi honlapjuk van, minden héten szerveznek vagy 3-4 programot, és aki akar csatlakozhat bármelyikhez az RSVP gomb megnyomásával. Előtte persze taggá kell válnod, gondolom megszűrik azért, h kit engednek be, de ez rendben is van, hozzáteszem nekem egy percig nem voltak kételyeim, h befogadást nyerek-e, és persze így is volt. Úgyhogy azóta már a héten szerdán találkoztam is néhányukkal, egy nagyon kellemes estét töltöttem tizenketted magammal, és olyannyira jól sikerült az első alkalom, h jövő héten már két programom is lesz velük, hétfő este egy mozi, csütörtökön este meg (ami itt olyan mint otthon a péntek este) Zakret Beach-re megyünk ki BBQ-zni. Tábortűz, zene, jó borok (ott lehet, ott nem látja senki :)), szval minden ami belefér, és kinn is alszunk, kvázi kempingezünk egyet.. :) Húú már nagyon várom...

Jövő héten amúgy a másik expat társaságból is találkozok 3 emberkével (2 angol lány és egy ír srác), akikkkel eddig még csak chateltem...szval lassan de biztosan beépülök a dohai közösségi életbe, és ezt felettébb élvezem. :)))

De természetesen az itt élő honfitársaimat sem hanyagolom, sőőőőt! Ma például pont 2 magyar családdal voltam egy egész napos sivatagi túrán, kis tengerparti strandolással, focizással megspékelve. Isteni időnk volt 38 fok, de max 30-nak lehetett érezni a finoman simogató szélben, megnéztük a Film City-t (majd találtok róla képet a mai gyűjteményben), ez egy mesterséges mini város, ahol régebben egy filmet forgattak, innen kapta a nevét, utána kicsit krosszoztunk a sivatagban, majd egy kellemes kis partszakasznál letáboroztunk a terepjárókkal, előkerültek a kempingszékek, csirkecombok, almás lepények, főtt kukoricák (le sem tagadhatnánk, h magyarok vagyunk) és eljött a lazulás ideje... :))

Holnap délután pedig szintén egy BBQ-ra vagyok hivatalos, ahol zömében magyarok lesznek, ők nem családosok, de párjukkal kint élő magyarok. A házigazda lány tagja egy otthoni jó barátom havernője; és a Zoli már akkor megpróbált "összeismertetni" minket, amikor még Pesten voltam. Azóta itt felvettük már egymással a kapcsolatot, telefonon többször is beszéltünk Dórival, egy nagyon kedves, érdeklődő, segítőkész lány. A másik párral, akik szintén ott lesznek holnap meg amúgy már találkoztam a múlt héten egyik este, a lány hozzám hasonlóan szombathelyi származású, sőt egy évfolyamban is jártunk, csak a két rivális gimi padjait koptattuk. Meséltek pár érdekes sztorit, ajánlottak néhány megfontolandó dolgot, pl hogy érdemes autót bérelni addig is amig nem tudok venni, mert gyakorlatilag itt nem nagyon tudsz máshogy közlekedni, lévén nincs tömegközlekedés, de nagyon gyalogos utak sem, ahol meg vannak, ott is katasztrofálisak a járdának nem igazán nevezhető apró kockakövekből girbve-gurbán kirakott, egyenetlen, kisebb nagyobb lyukakkal tarkított, női körömcipőt nem kímélő poros utak.

A cipőkről jut eszembe, hogy voltam pedikűrösnél, még a szállodában, egy filippino lányka végezte, és bár teljesen más technikával, mint otthon, de olyan gyönyörűen megpedikűrözött, h szerintem utoljára a születésemkor volt ilyen babapuha talpam, és a francia lakkozás is csudiszép lett. Jóllehet 85 QR-t fizettem (ami az otthoni ár kétszerese), mégis nagyon nagy megelégedettséggel jöttem el. Ezen felbuzdulva elkezdtem kicsit utánajárni a fodrász és műkörmös témáknak is, ugyanis festett szőke rövid hajamat 3-4 hetente kell festeni/vágni, ugyancsak 3 hetente töltetem a körmömet, és már 2 hét eltelt, úgyhogy kezdett égetővé válni a téma. Többen is ajánlották, h ha biztosra akarok menni, akkor nem szabad ezen spórolnom, jó helyre kell mennem, mert a legtöbb fodrászatban filippino lánykák dolgoznak és ők nem is nagyon festenek hajat, de a vágás is csak annyi, hogy körbevágják a hajadat, se semmi stylingolás :) Na háát én megfogadtam a jó tanácsot, találtam is egy "Glow American Salon" nevű helyet, aminek 2 üzlete is van, az egyik pont egy pár toronyházzal arrébb, mint ahol most lakom, úgyhogy azt hiszem itt teszek egy próbát hamarosan. Mondjuk elég húzós árai vannak (megint csak az otthoni árakhoz viszonyítva, amit mint tudjuk nem szabad :), de én ezen nem szeretnék spúroskodni. :)

Múltkor úgy zártam a bejegyzésemet, hogy most írok majd a helyi csapvíz minőségéről... Nos annyit kell tudni, h a megérkezésem után 2 nappal az volt szinte az első dolog, amit a magyarok a lelkemre kötöttek, h mihelyt kiköltözök a szállodából, azonnal szereltessek víztisztítót a csapokra, de még a zuhanyrózsára is, ugyanis többen tapasztalták egy pár hónap után, h elkezdett hullani (nem kicsit) a hajuk, de aztán a víztisztító felszerelését követően ez megállt, szval mindenképpen figyeljek erre oda. Nos még csak 4 napja költöztem ide be, de holnap tervezem, h beszerzek pár ilyet a csapokra és a zuhanyra, mert nekem amúgy sincsen vmi dús hajkoronám, szval ha még ebből is veszítenék akkor azzal már a kritikus szint alá kerülne a hajállományom :) Ennél fogva aztán ivásra még kevésbé alkalmas az itteni víz, de mivel én otthon is palackozott vizet ittam már évek óta, ez itt nekem nem jelent újdonságot.

Húúú igaz, hogy még lett volna vagy 4-5 téma amit szívesen megemlítettem volna ma, de akkor azt legközelebbre hagyom, mert itt már éjfél elmúlt és holnap reggel fél 9-kor jön a költöztető cég, hozza a dobozaimat, benne a személyes dolgaimmal, amik lassan egy hónapja indultak el Budapestről és amiknek egy részét már nagyon hiányolok, mert bár teljesen bebútorozott, és gépekkel maximálisan felszerelt lakásban lakom, de ezen kívül SEMMI nincs, se egy kés, egy villa, semmi, úgyhogy elég érdekesen étkeztem itthon az elmúlt pár napban :) De ez már csak holnap reggelig tart, utána ismét egy fokkal emelkedni fog a komfortérzetem... És így megy ez minden nap mostanság :) És ez jó! :)

Na Drágáim, búcsúzom mára, továbbra is él, hogy az elérhetőségeim bármelyikén (email, sms, FB, Skype, Viber, Whatsapp, Touch, Facetime stb.) szívesen fogadok Tőletek bármikor, bármilyen "zaklatást"! :)

A múltkor közzétett Picasa albumba rendszeresen töltöm fel az újabb és újabb képeket, még egyszer a link:

https://picasaweb.google.com/103440771468501188065/EgySzokeNoEseteIAzArabVilagban?authuser=0&authkey=Gv1sRgCOWjioj02oCY1AE&feat=directlink


Nemsokára jelentkezem!

Addig is, ne politizáljatok, hanem szeressétek egymást és élvezzétek a tavaszt! :) Ja és világbéke! :)

Uram dobj le egy kis türelmet nekem!!!

Hahó otthoniak!

Sokan jelezték már, hogy tűkön ülve várják a folytatást, ezért nem húzhatom tovább az idegeket, folytatom a beszámolómat :)
Nos múltkor azzal búcsúztam, hogy legközelebb már az első pár nap munkahelyi élményeiről is fogok tudni írni, így rögtön ezzel is kezdeném.

Alapjában véve és összességében nézve pozitívan tudok nyilatkozni, nagyon kedves volt a fogadtatás mind a közvetlen kollégák, mind a főnökeim irányából, birtokba vettem az ablak melletti, kikötőre néző L alakú asztalomat, aztán vártam... leginkább pl a laptopomra és egy IT-s-ra aki beállít rajta nekem mindent, tudván, hogy a főnököm már hetekkel korábban megrendelte nekem... de semmi... Aztán hamarosan megtudtam, hogy még a HR-eseknek át kell küldeni vmit az IT-soknak, és akkor majd ők bevisznek vmit a rendszerbe, és akkor majd utána, de legkésőbb holnapra, ezt írásba is adták. Na mondanom sem kell, ez a holnapra, holnapra még ma is tartott, még ma sem tudtam gép elé ülni, ma is azt mondták, h holnap, amihez az első nap még mosolyogtam, a második nap már csak somolyogtam, ma már meg kellett erőltetnem magam, hogy ne üljön ki az arcomra amit valójában gondolok, de nem is értem magamat, h valójában min csodálkozok, hiszen ismét egy inkumbens vállalathoz szegődtem el, és hát ezek - a legnagyobb rosszindulat nélkül - sem a rugalmasságukról és gyorsaságukról híresek. Szóval türelemre tanít ez az eset is, abból nekem sajna nem sokat osztottak ott fenn, de nagyon igyexem :)

Egyébként legalább ilyen bonyi belépőkártyához jutni, sőt igazán véglegeset majd csak kb 3-4 hét múlva kapok, amikor már meg lesz a residence permission-öm (RP), hívjuk magyarul "letelepedési engedélynek". Alig 1 hetes itt tartózkodásom alatt naponta kb 11,5-szer hallottam, hogy ezt meg azt majd akkor kapok, vagy tudok intézni magamnak, ha meglesz az RP... úgyhogy tényleg kezdem elhinni, hogy nem is nagyon létezek itt addig, amíg ezt a vacak papírt meg nem kapom, amihez át kell essek egy orvosi vizsgálaton (pisi, kaki, vérvizsgálat mittomén), ujjlenyomatot vesznek rólam és lehet, hogy még tűzkarikán is át kell ugorjak egyet, már bármit el tudok képzelni :) Szóval senki ne gondolja, hogy olyan egyszerűen befogad ez a kedves kis ország! :)
Relax, don't worry, take it easy meg egyéb hasonlókat nyomat mindenki körülöttem, és ezt a magyar srácok is napjában többször elismétlik nekem, hogy valóban tudatosuljon.

Háát lassan őrölnek errefelé a malmok, az már egyszer biztos, itt csak az olajból befolyó dollárok kattognak gyorsan, amúgy ez úgy tűnik rajtam kívül mindenkinek (már) teljesen megszokott és elfogadott tény, nekem azért még szoknom kell... :)

Ez még amúgy még mind semmi, mert ok, hogy nincs laptopom, nem nagyon tudok dolgozni addig, na bumm... Ennél azért van egy picit zavaróbb tényező, mégpedig az, hogy még mindig a Mövenpick-ben lakom (na jó azért senki ne kezdjen el sajnálni, mert egy 5 csillagos szálloda), de mivel eredetileg azt mondták, h csak 2-3 napot maradok még mindig nem pakoltam ki a 2 börönd meg 1 nagy utazótáskából - mert hát nem tudhatom, hogy melyik nap mondják azt, hogy na akkor MA - így még mindig bőröndből élek, minden reggel vasalgatok (mellesleg "Bentley" márkájú vasalóval:)), mert bár vasalva hoztam ki őket, egy hete bent gyűrődnek a bőröndben, ráadásul annyiszor pakoltatták át velem a reptéren a cuccaimat a kiutazáskor, hogy konkrétan már fogalmam sincs mi hol van, így bármit keresek full át kell forgatnom az egész bőröndöt, ha nem kettőt, szval nem tesz túlságosan boldoggá, de nem tudok mit tenni, mindenki csak mosolyog, türelmet és megértést kér, én próbálok visszamosolyogni, és a türelmemről megerősíteni őket, de őszinte leszek ez napról napra nehezebben megy.:( Arról nem is beszélve, hogy ma értesített a nemzetközi költöztető cég, hogy megérkeztek Doha-ba a cuccaim (konkrétan 32 doboz formájában) vámolás alatt vannak, és 2-3 napon belül szállítanák... Na igen, de hova?? A szállodai szobám közepére csak nem tornyosíthatják fel.. :)

Ráadásul a dobozokban van egy jópár olyan cucc, ami már kezd hiányozni.. Pl a futócipőm, illetve a leasure&pleasure ruháim, olyannyira, hogy múlt pénteken mikor a magyarokkal kimentünk a partra a Brigi a lelkemre kötötte, h "játszós" ruhába menjek, mert homok, por stb... na nekem a "legjátszósabb" ruhám az egy fehér vászon szoknya volt, ráadásul akkora szél volt a parton, hogy muszáj voltam a Brigi hajgumijával egyik oldalt összefognom a szoknyát, így azon a felén enyhén mini lett belőle, ami itt tudvalevő nem túlságosan ildomos, de választhattam, h vagy ez, vagy egy váratlan pillanatban alákap a szél.... és akkor aztán lehet, hogy azt kockáztatom, h a következő géppel jöhetek is haza :)

Amúgy érdekes, mert pont ma láttam egy - nem helyi illetőségű - csajt kijönni a hotelből konkrétan egy olyan mini szoknyában, hogy hűűűűbammeg, végigkísértem a szememmel a parkolóban álló autójáig, gondoltam hátha választ kapok rá, hogy honnan veszi a bátorságot, pl egy helyi illetőségű, magas rangnak és tisztnek örvendő férfiember "hozzátartozója" vagy vmi hasonló, de neeem... Szval vannak itt még bátor, vagy leginkább vakmerő hölgyikék, én mindenesetre a tengerpartos eset óta még nem mertem szoknyát felvenni, mert azóta is elég nagy szél van, egyik nap még egy komolyabb homokvihar is volt, pedig nagyon vágyom már rá, hogy kicsit, legalább egy icipicit nőcisebben öltözhessek fel :)

Visszakanyarodva a munkahelyre, mert azt érzem hogy - bár az elején úgy indítottam, hogy nagy általánosságban pozitív a kép - mégis valahogy a végére a mérleg nyelve talán egy kicsit inkább lefelé billent, ezért belső késztetést érzek arra, hogy kidomborítsam a jó oldalát is, ugyanis hál Istennek abból is van bőven.

Teszik nagyon ez a nemzetközi közeg, többségben indiaiak, egyiptomiak, helyi arabok és fehérek (angolok, ausztrálok, kelet-európaiak - talán ilyen sorrendben is). Furi, de 2-3 nap alatt hozzá lehet szokni, épp ma mondtam ebédnél a srácoknak, hogy már teljesen természetesen jövök-megyek itt a sokféle nemzetiségű embertömegben...

Ha már az ebédnél tartunk megemlítem kicsit a munkahelyi menzát. Általában 4 féle meleg étel van, egy csirkés, egy halas, egy marhás, amihez rizs, krumpli vagy párolt zöldség kérhető köretnek, illetve egy vmilyen tésztaétel. Legnagyobb örömömre van egy hatalmas salátabár is vagy 20 féle különböző zöldséggel illetve kevert salátával, humusszal, padlizsánkrémmel illetve mellette elhelyeztek még egy szendvicses részleget is, mert azt már tapasztaltam korábban is, hogy vannak nemzetek, akik ebédre csak egy szendvicset esznek, nekik a vacsora a fő étkezés, anya meleg vacsorával várja őket, ebédre meg csak bekapnak egy szendót. Na azért itt a szendvicsek sem "egyszerűek", gyakorlatilag te magad választhatod ki szintén vagy 15-20 féle "feltétből", hogy mik kerüljenek a friss bagettbe.
Eddig 3-szor ebédeltem itt lenn és 20-40 QR (1200-2400Ft) között fizettem, ami sztem nem vészes.

Ha már az áraknál tartunk, kétszer vásároltam már a korábban említett Carrefourban, és mindkétszer azt tapasztaltam, hogy teljesen megfizethető árak vannak, ha okosan válogat az ember, mert pl paradicsomból van vagy 4 fajta, 3 QR/kg-tól 22 QR/ kg-ig, és ennél még nagyobb a differencia bizonyos tejtermékeknél, vagy akár a tojásnál.
Arról már korábban is írtam, h bődületes a választék, én imádom a sajtokat például, hát itt aztán mindenféle sajtok vannak, piros és zöld sajtot is láttam, a 7-8 QR-tól (400-500 Ft) 25-30 QR-ig (1300-1900 Ft).

Már megint elkanyarodtam a munkahelytől (ma úgy látszik nem vagyok olyan összeszedett, mint szombaton :), pedig azért még lenne mit mesélnem...
Például a "teaboy"-ról, itt ugyanis ilyen is van, minden emeleten vagy 1-2 dedikált, többnyire nepáli, sri lankai fiúcska, akik frissen vasalt egyenruhában járnak-kelnek az emeleten és az a dolguk, hogy időnként megkérdezzék, hogy kérsz-e valamit, és akkor ő szépen elmegy a konyhába, elkészíti és tálcán (nem viccelek, ezüst tálcán) odahozza neked és széles mosoly kíséretében leteszi az asztalodra. Na de ne képzeld, hogy egy szimpla IKEA-s bögrében hozza ám ki a tejeskávét, vagy teát, hanem csodálatos festett porcelán csészében, csészealjjal együtt, ahogy kell!
/Le is fotóztam, lsd fenn./ Amúgy ha éppen olyankor szomjaznál meg, amikor a teaboy nem jár feléd, akkor neki is van egy melléke, rácsörögsz és bemondod, hogy mit kérsz. Naaa milyen?? :)
Ja és a cégnek van "saját márkájú" ásványvize, úgyhogy mi Qtel vizet szívunk magunkba napközben, remélem, hogy nem a csapvizet palackozták be rafkósan :) Bár eddig megúsztam a 3 napot különösebb "baleset" nélkül :) De ami késik, az várat magára! :)

Na de komolyra fordítva a szót: eltekintve az első 1-2 bekezdésben taglalt "hiányosságoktól", nagyon is pozitívak az első benyomásaim az új munkahelyemről. Tegnap leültem a főnökömmel face 2 face, mik az ő elvárásai, elképzelései, mik az enyémek, nagy megnyugtatásomra elmondta, hogy ő gyakorlatilag szabad kezet ad nekem, mivel ez a pozíció (az enyém) most lett kiemelve, ergo részben új, úgy lehet alakítani, ahogy szeretném, ehhez 2 embert is kapok, akikből, az egyik már gyakorlatilag előttem pár nappal meg is érkezett (házon belülről pályázott át), a másik érkezőben... Szóval van kihívás, van rengeteg feladat, van hozzá segítség, meg még hagynak is szabadon dolgozni, hááát azt hiszem ennél szebbet álmodni sem lehet, ráadásul olyan kedves és már-már zavarba ejtően dícsérő szavakkal mutatott be a team-nek, hogy azt éreztem, jajj ne tedd ezt velem, mert azt gondolják majd, hogy én vagyok nagy fehér isten(nő), aki jött a nagy messzeségből, zsákjában a nyugati üzleti szemlélettel, komoly, nagy árazási stratégiákkal, stb és majd hatalmas várat épít itt a sok homokból!!! Na de viccet félretéve természetesen jól esett ez a kedves fogadtatás, kinek nem esne jól, és azt érzem, h tele vagyok lelkesedéssel, tervekkel, elképzelésekkel, már jár az agyam, h hogy és hol kellene kezdeni és ez NAGYON JÓÓÓÓÓ ÉRZÉS, olyas valami, amit már rettentően nélkülöznöm kellett az elmúlt 1-2 évben!
Úgyhogy most már tényleg csak azt várom, hogy megkapjam végre azt a q...-tel-es laptopomat, és elkezdődhessek végre az, amiért ide jöttem... :)

Rettentő sok mindenről tudnék amúgy még írni, de lassan lekopik a zselé a körmömről (nektek meg a retinátok a sok olvasástól), elég terjedelmesre sikeredett a mai írásom...utólag is elnézést az össze-vissza egyik-témából a másikba ugrabugrálásért, ez ma így sikerült, lesz ez még így se!!

Na mára búcsúzom, legközelebb igyekszem még érdekesebb témákról hírt adni, pl. a helyi közlekedési "jellegzetességekről", autókról, a csapból folyó víz minőségéről és egyéb témákról, amikről időközben tudomást szerzek... Sokminden bennem maradt, de hagyni kell témát legközelebbre is!

Csóóóóóóók és halljak ám felőletek én is!!
/Bár eddig hál Istennek nem lehet okom panaszra :)/

Az első benyomások...

Üdvözlet a Közel-Keletről!!! :)

Háát megérkeztem! Itt vagyok egy (számomra) új világban, egy új életszakasz kezdetén..
Sok mindent olvastam Qatar-ról és a Közel-Keletről mielőtt belevágtam ebbe a "kalandba", hogy ne érjenek túl nagy meglepetések, főleg ne csalódások és talán ez az oka annak, hogy itt tartózkodásom eddigi 2 napjában elmondhatom, hogy hozta vagy bizonyos szempontból még überelte is az elvárásaimat, elképzeléseimet, de még azért korainak tartom, hogy ezt 100%-os biztonsággal állíthassam, inkább csak az első benyomásaimról szeretnék pár szót ejteni, megfűszerezve néhány számomra szokatlan dologgal, amikkel találkoztam itt kinn...

Nos, arról most sokat nem is regélnék, hogy kb 35 percig pakoltatták velem keresztbe-kasul, át majd vissza a 2 bőrönd, 1 nagy sporttáska, illetve a 3 kézipoggyászom (laptoptáska, fotóstáska, női kézitáska) tartalmát, hogy kevesebbnek tűnjön, végül 25kg túlsúllyal (és 57 ezer Ft-tal karcsúbb bankkártyával - ennyi volt a bünti a túlsúly miatt)felengedtek a gépre... Ilyenkor azért megfordul az okos kis buksimban, hogy ha mondjuk nem én, hanem egy nálam 25kg-val "erősebb" férfiember utazott volna helyettem 25 kg-val kevesebb poggyásszal (ergo összsúlyban egyenlőek vagyunk), akkor őt simán felengedik bünti nélkül... Ezt mint magánember gondolom, de ha átkapcsolok "pricing expert" üzemmódba már kevésbé tudok haragudni rájuk... Így megy ez a mi szakmánkban :)

Alig ocsudtam fel a "túlsúly mizériából", jött a következő meglepetés, de ez már pozitív volt, nem is kicsit, elmondhatatlanul nagyon!! Kiscsaládom meglepett és a tudtom nélkül, titokban feljöttek Szombathelyről, hogy elbúcsúztassanak. Álmomban nem gondoltam volna, hogy "csak ezért" 500 km-t autókáznak, főleg a 3 gyerekkel, akik közül a legkisebb alig múlt 1 hónapos!! Amikor megláttam Szonját, a kis másfél éves keresztlányomat és Rebót a nővérét szaladni felém a reptéren, majd sorra bukkantak elő az ismerős arcok a reptéri büfé oszlopai mögül (a a húgom a pici Tamival, a sógorom, a szüleim, az unokanővérem a férjével és 2 fiúkkal..) háát mit mondjak nem bírtam tartani magam, és konkrétan zokogásban törtem ki, még szerencse, hogy csak szolíd útismink volt rajtam, addig a percig, mert utána nem sok minden maradt rajtam... Egy biztos: nekem van a legfantasztikusabb családom! Nagyon fogtok hiányozni, de minden héten beszélünk, videó telefonálunk stb, úgyh ne izguljatok! Minden rendben lesz!! :)

Na hát szóval mindezek után egy laza 5,5 órás repülést követően megérkeztem Doha-ba,az Al Maha service egyik kedves kísérőhölgye pillanatok alatt végigvitt az emigration offic-on, így sorban állás nélkül pikk-pakk csomagokkal, mindennel együtt kinn is voltam a váróban, ahol a sofőr kis táblán a nevemmel már várt, tudta hova kell hoznia, úgyhogy minden flottul ment. Kedves srí lankai 20-on éves fiúcska, gyengus angollal, de annál nagyobb lelkesedéssel mesél, kérdez, mesél, kérdez :) Majd egy "good luck mam"-mal elbúcsúzik, mikor kiszállok. /Csak egy kis érdekesség: mikor tavaly novemberben pár napot kint töltöttem és egyre-másra hallottam "good morning mam", "how are you today, mam" stb. nagyon nem értettem, hogy miért hívnak engem "anyának" (mom= mother rövidítése, amit szintén "mám"-nak ejtünk - ezt csak azok kedvéért részleteztem, akik németesek voltak a suliban :)), mikor egy darab ráutaló jel sincsen, hogy anya lennék, mire aztán segítettek, h ez nem mom, hanem a madame röviditése :)/

A Mövenpick Tower & Suite, ahol az első 3-4 napomat töltöm mielőtt átköltöznék 2 utcával arrébb lévő ideiglenes apartmanomba a Beverly Hills Tower-ban a Qtel irodaházával szemben helyezkedik el, konkrétan az ablakomból pont rálátok leendő munkahelyemre, ami azért is fantasztikus, mert elég 35-40 perccel a munkaidő kezdete előtt felkelni, ami nekem nagy könnyebbség lesz, lévén itt hivatalosan 8-kor kezdődik a munka, én meg otthon fél 8-8 között szoktam kelni...

Kedves meglepetésként a szobában várt egy "welcome package" a Qteltől, ami egy szép A4-es bőr mappatartót, egy doha térképet, egy helyi magazint, egy a nevemmel (helyesen leírva) felcímzett noteszt és egy Qteles SIM kártyát tartalmazott, illetve az én drága ex- és leendő "többmintkollégám" még egy átalakítót is belecsempészett a csomagba, mondanom sem kell enélkül most nem írnám ilyen nyugodtan a blogomat, és a telefonom is már rég lemerült volna, ugyanis itt nem az otthoni szabványúak a konnektorok, ergo ha bármilyen magammal hozott készüléket szeretnék használni, vagy tölteni, akkor ez a kis kütyü elengedhetetlen.

Hál Istennek úgy alakult, hogy van 2 nap pihenőm itt mielőtt vasárnap elkezdenék dolgozni (itt ugyanis péntek-szombat a hétvége), ezt kihasználva tegnap és ma reggel is 9.30-ig (!!!) aludtam, és csak azért keltem fel ilyen "korán", mert 10.30-ig van reggeli :) Dél körül tengerparti sétálós, halazós, lazulós programra mentem tegnap 2 leendő magyar kollégám és családjaik társaságában Al Khor-ba (egy kis halászfaluhoz hasonlító pici település fél órányira Doha-tól). Kellemes 26-27 fok volt, napsütés, pici széllel társítva, homok-por-pálma-tenger-halászhajók hegyekben és rengeteg emigráns, olyannyira, hogy arabot konkrétan nem is láttam sztem, olyan érzésem volt, mintha átruccantam volna Pakisztánba, Sri Lanka-ba vagy India legmélyére :) Na és itt nem szívbajosok ám a "sötétbőrű vendégmunkások", kocsányokon lógó szemeket meresztgetve, teljes fogsor hiányában, szellős mosolyuk kíséretében sétáltunk végig a parton, ahol ők a pálmák árnyékában heti egyetlen szabadnapukat töltve egyszerűen csak fetrengtek a fűben...
Azért mondtam, h itt nem voltak szívbajosak a srácok, mert Doha-ban konkrétan rám sem mernek nézni (ahogy a többi fehér nőre sem), lesütött szemmel, lehajtott fejjel teszik a dolgukat, ugyanis egy "rossz mozdulat" és repülhetnek haza, kitoloncolják őket az országból. Szóval itt rend van, a legnagyobb nyugalommal megyek ki az utcára...:)

Ma a kései reggeli után meglátogattam a legközelebbi bevásárlóközpontot, lévén már 1,5 napja itt vagyok, most már - "egészséges Nőként" illik felmérni a "lehetőségeket". :)
Háát mit mondjak kb egy Westend 2-3-szorosa lehet a "City Center" (így hívják a bevásárlóközpontot) belsejében pálmafák, van vagy 4 emeletes, rengeteg lift, mozgólépcső, egy viszonylag nagy korcsolyapálya és temérdek üzlet, kávézó, étterem...

/Hímnemű olvasóimnak ezen a ponton azt ajánlom menjenek ki egy kávéra/sörre, mert nagyon csajos téma következik:)illetve javaslom, hogy gyengébb idegzetűek ugorjanak egy bekezdést/

Háát egy jó 3-4 órás program lett belőle, ugyanis lépten nyomon "home furnishing", "home design", "home decoration" üzletbe botlottam, amik hát mondjuk ki a gyengéim... CSAJOOOOOOK, ezt nem lehet elmondani... Egy kisebb fajta orgazmus...vagy akár már-már egy közepessel is felér, nem merek nagyot mondani :))
Olyan kis kreatív konyhai kiegészítőkre bukkantam, amiket még sehol nem láttam. Pl szilikon gyűrű, amit a tepsibe kell beletenni, ha felmelegedett az olaj, a gyűrűbe beleütni a tojást és a tükörtojás gyönyörű szabályos lesz, nem folyik szét... De találtam pl egy olyan lábosra való műanyag "fedőt" (perfect boil pan topper), ami kicsit homorú, középen picit nyitott és nem engedi, hogy kifusson a forrásban lévő víz, egészen pontosan felfogja azt, ami ki akarna futni... Aztán persze van az IKEA-s alma szeletelőnkhöz hasonló elven működő, de kicsit más szerkezetű mangó szeletelő, aztán "color changing eggtimer", a tökéletes főtt tojáshoz, dino alakú szendvics gyártásához szükséges vágósablon (kis és nagy gyerekeknek :))praktikus narancshámozó, speckó alakú grépfruit "evőkanál", és még sorolhatnám holnapig...ÉS ami a legdurvább mindezek nagy többsége 10-25 Ryal (650-1.600 Ft)között van, a legdrágább is max 45 Ryal (nincs 3.000 Ft) De amin a legjobban ledöbbentem, azok a gyönyörűbbnél gyönyörűbb nagy padlóvázák, exlusive lámpák stb, amiket otthon (Mo-on) 20-40e Ft alatt meg sem mutatják, itt 120-300 Ryal (7.500 - 20.000 Ft) között láttam csodaszééééépeket!!
Szintén pozitív meglepetés volt, hogy az otthon megszokott és szeretett márkáim: Mango, Zara, Woman's secret stb.. "hazai" áron kaphatóak itt is.. ÉS VAN BODY SHOP!!!!!!!!!!! YEAH!!
Na jó, ez nem egy "shopping blog", nem szeretnék ezen a ponton leragadni, inkább mesélek még más érdekességeket, amiket ma jártamban-keltemben tapasztaltam.

/Srácok, visszajöhettek!! :)/

Beültem egy latte-ra az egyik "teraszos" helyre és csak úgy nézegettem az embereket.. Ez amúgy egy másik nagy hobbim, sőt elárulom (bár egy jópáran tudják rólam), hogy sutyiban szeretem "kihallgatni" is az embereket, akik a szomszédos asztalnál ülnek és beszélgetnek, ez persze csak akkor megy, ha valamilyen általam értett és beszélt nyelvek vmelyikén művelik. Szóval nézegettem az előttem elhaladó embereket, és azt kell mondjam, hogy kb fele-fele arányban láttam arab és nem-arab embereket, a nem arabokon belül is kb 50% volt a fehérek aránya, így hosszas matekozás után kimondhatom, h a bevásárló központ látogatóinak egy negyede az itteni kifejezéssel élve "western" :) Ami jóóó :) Nekem tetszik! De bejön amúgy ez a vegyes nemzetközi környezet, közeg...eddig :)

Elnézegettem a nők öltözködési szokásait is, és megállapíthatom, hogy általában véve elég visszafogott, de azért láttam nem egy olyan nőt, aki térd feletti szoknyát vagy rövid nadrágot viselt, hozzáteszem ezek nagy többsége egy férfi oldalán sétálgatott, és itt gondolom az sem mindegy.
Mellesleg egy csomó miniruhát, mini farmer szoknyát, forró sortokat stb láttam az üzletekben, azért kiváncsi lennék rá, hogy kik, mikor és hol hordják, "hordhatják" :)
Én eddig mindenhol azt olvastam, hogy a nőknek "erősen ajánlott" a térdet ill a vállat takaró ruhákban megjelenni, különben könnyen összeütközésbe kerülhetnek, főleg helyi arab nőkkel...
Láttam több "vegyes párost" is, de szinte mindegyik fehér férfi - sötétebb bőrű nő (nem katari arab) volt, a fordítottjával - legalábbis a mai nap folyamán - nem találkoztam.

Az eladók mindenhol nagyon kedvesek, köszönnek, de nem tapadnak rád, nem zaklatnak, viszont ha van kérdésed, nagyon készségesen válaszolnak! :)
Az "ami befolyik, az rögtön kifolyik" elve alapján természetesen a latte és fél liter víz elfogyasztása után nemsokkal a női mellékhelyiséget is meg kellett látogatnom, így arról is tudok referálni. Két érdekességet is tapasztaltam, az egyik, hogy van 2 gyerek méretű, a gyerekek magasságához épített mosdó, illetve van egy lábmosó sarok!! Igen, jól olvassátok, ugyanis rögtön a női toilet mellett található a "woman prayer room" (női imaszoba), ahova természetesen mezítláb, és ezek szerint tiszta, illatos talpacskákkal lehet csak Allah színe elé kerülni...
Azért elég furi látvány volt ahogy a feltűrt abaya-ban lábat mostak ott a helyi asszonykák... De biztos ez is csak az első alkalommal furi, aztán megszokom majd, és fel sem fog tűnni :)
Amúgy minden WC-ben van egy "dedikált" filippínó takarítószemélyzet, és mihelyt kijössz a WC-ből ő teljes menetfelszerelésben bemegy utánad és 3-szor "felzsurulja" oda-vissza, és csak utána mehet be a következő delikvens... Ez szép és jó egyébként, mert így enni lehet a földről, de azért belegondolok, hogy ha otthon mondjuk egy Jam Pub-ban 2 Mai Thai után, teli hólyaggal, összeszorított lábakkal állok 13.-ként a sorban a női WV előtt, akkor nem biztos, hogy szeretném, hogy minden ember után 5 percig takarítsa vki a WC-t, de hál Istennek itt nem volt ekkora tumultus, illetve van elég mellékhelyiség...

Ezt az élményemet mondjuk pont megcáfolja a tegnap Al Khorban tapasztaltak, ahol ugyan nem mentem be a nyilvános WC-be, mert hál Istennek pont "nem kellett", de kb 100m-ről csukott szemmel odataláltam volna... Na de mint korábban említettem óóóóriási nagy különbség van Al Khor és Doha között, leírhatatlan, és háát én nem véletlen ez utóbbiba szerződtem :) Hihi :)

Még bementem az Auchan/Tesco/Interspar típusú helyi hypermarketbe, a Carrefour-ba körülnézni, és ami a legszembetűnőbb volt az a zöldség-gyümölcs részleg, ami kb 4-5 sorból állt és MINDEN, azaz minden kapható volt! Mindegy hogy melyik idény gyümölcse vagy zöldsége, behozzák, ha kell a világ végéről is, így aztán láttam paradicsomot Jordániából, gyönyörű nagy, tisztított ládás sárgarépát Austráliából, friss málnát, illatos epret, görög és sárgadinnyét, chillei paprikát, mindenféle friss zöld fűszert, de a felét nem is ismerem... De ami utána jött az még ezt is überelte, egy hatalmas halas pult, ahol jégen hűtött friss halak és tengeri kütyük tömkelege feküdt békésen kiterítve :))
Amúgy azt Zsolt is mondta, hogy a Qtel "menzán" gyakorlatilag minden nap van vmi hal, úgyhogy azt gondolom "jó helyre kerültem" :)
Edinek a húgomnak csak annyit üzenek, hogy a Carrefour-ban kapható a kedvenc amcsi mogyoróvajas csokid a Reese's is, úgyhogy majd viszek Neked haza nyáron egy kartonnal :)

Tettem fel néhány fotót Picasa albumba az első 1-2 napról, amit majd folyamatosan bővíteni fogok, itt:

https://picasaweb.google.com/103440771468501188065/EgySzokeNoEseteIAzArabVilagban?authuser=0&authkey=Gv1sRgCOWjioj02oCY1AE&feat=directlink

Addig is legyetek rosszak, élvezzétek a magyar tavaszt!! :)

Pár nap múlva jelentkezem a első munkahelyi élményekkel!

Tschóóóók, Viki